Hírek

Süss fel Nap! Alkotótábor - képes beszámoló

2023.08.04
Süss fel Nap! Alkotótábor - képes beszámoló
Negyedik alkalommal hirdette meg az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ (ÓCSTGYVK) a Süss fel Nap! elnevezésű ötnapos napközis alkotótábort 3. kerületi 9-13 éves gyermekek számára. A 2023. július 17-21. között tartott programnak az előző évekhez hasonlóan nagy sikere volt, az alkotókedvű gyerekek sokféle kreatív technikában kipróbálhatták magukat.

A résztvevők számára ingyenes tábor célja a szülők tehermentesítésén, a gyerekek szünidei élményeinek színesítésén túl a készségfejlesztés és a szociális kompetenciafejlesztés. A tábor tematikáját ezúttal is az ÓCSTGYVK iskolai szociáis segítői – Herman Annamária, Mesterházy Mónika – állították össze, a szakemberek táborvezetőként közreműködtek a megvalósításban. A táborhoz szükséges eszközöket, valamint a 12 résztvevő napi háromszori étkezését – köztük a melegkonyhás főétkezést – az ÓCSTGYVK biztosította a fenntartó III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata támogatásával.

Az Igazgyöngy Alapítvány által kidolgozott módszertant alkalmazzuk a gyerekek integrálásához. Minden évben más tematikát választunk, idén a művészeti irányzatok voltak a fókuszban – tudtuk meg a táborvezetőktől, akik az Igazgyöngy Alapítvány képzését évekkel ezelőtt végezték el, és a módszertant a 3. kerületi iskolákban is alkalmazzák, igény szerint. A módszertan a vizuális kommunikáció fejlesztése mellett a hátránykompenzációt és a szociális készségek fejlesztését célozza meg.

A 2023. évi Süss fel Nap! Alkotótáborban a gyerekek az ismertebb művészeti mozgalmak – impresszionizmus, posztimpresszionizmus, art nouveau-szecesszió, poszt-szecesszió – jeles képviselői által ihletett kompozíciókat alakottak a délelőtti és délutáni foglalkozásokon, többféle kreatív technika alkalmazásával. Az alkotások ismert festőművészek – Monet, Klimt, Van Gogh, Hundertwasser – jellegzetes stílusjegyeit idézték meg. Monet híres vízililiomait, Klimt Életfáját, Van Gogh ikonikus Csillagos ég c. festményét, Hundertwasser színes, organikus házait.

Készültek emellett névre szóló karkötők, kézzel írt díszes névkártyák, víz alatti világot megidéző „csodaüvegek”, régi korok csempeművészetét idéző dombornyomott „kartoncsempék”. A gyerekek elkészíthették Van Gogh Arles-i szobáját kartonból, ötletgazdag, színes 3D-s kompozíciók születtek.

A napi több órát felölelő alkotótevékenységet szabadtéri csoportjátékok, mozgásos feladatok tarkították. A zárónap közös fagylalozással zárult.

   

    

   




























Facebook

Köszöntő

Szeretettel köszöntjük az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ honlapján!

Intézményünk 1992. óta segíti a kerületben élőket. Célunk, hogy Óbuda-Békásmegyer minden lakosa hozzájusson ahhoz a segítséghez, támogatáshoz, amelyre arra rászorulóként szüksége van.

A honlapon tallózva megismerkedhet az ÓCSTGYVK által nyújtott szolgáltatásokkal, a szolgáltatások tartalmával.

Intézményünk minden III. kerületben élő előtt – a gyermekektől az idősekig – nyitva áll. Tapasztalt, szakképzett munkatársaink arra törekszenek, hogy a polgárok mind teljesebb és kiegyensúlyozottabb életet vallhassanak magukénak. Igyekeznek segíteni a család működési zavarainak megoldásában, a támogatásokhoz való hozzájutásban, a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltésében.

Valamennyi telephelyünk tömegközlekedéssel akadálymentesen megközelíthető, a BKK alacsonypadlós, akadálymentes autóbuszaival, illetve az 1-es villamos, alacsonypadlós combino szerelvényeivel.

Keresse felkészült munkatársainkat, hogy Önnek is segíthessünk!

| 1035 Budapest, Váradi u. 9-11.
| Telefon: +36 1 250 1964
| E-mail: cstan.info@kszki.obuda.hu
| Készenléti ügyelet: +36 20 576 9810